11 780Ft
naponta gyermekenként
Ennyit fektetünk minden nap egy daganatos gyermek gyógyulásába – azon felül, amit az alapellátás fedez.
Évente 250–300 gyermeket diagnosztizálunk Magyarországon daganatos betegséggel. Nálunk nincs kisebb esély – se Miskolcon, se Budapesten. Mindenkinek a legjobb ellátást nyújtjuk, ezt az ígéretet pedig az adományok tartják életben.
Állj mellénk te is a Gyermekrák Elleni Küzdelem Hónapjában!
Amit az adományok tesznek lehetővé
Hadd mutassunk három dolgot,
amit a ti adományaitokból értünk el

Klinikai áttörés · 2025
Fanni 9 éves volt, amikor a leukémia már mindenen áttört.
A kemoterápia nem hozta meg a várt eredményt – saját immunsejtjeit genetikailag módosítottuk, és azok célzottan elpusztítottak minden leukémiás sejtet. Korábban ezért a kezelésért Nyugat-Európába kellett repülni. 2025 elején mi végeztük el itthon, elsőként.
„Ez az eljárás teljesen új korszakot nyitott a hazai gyermekonkológiában.”
— Dr. Kállay Krisztián

országos · együttműködés
Mindegy, hogy Miskolcon vagy Budapesten kerül be egy gyermek.
Az ország mind a 8 gyermekonkológiai osztályán ugyanazok az európai protokollok szerint gyógyítunk. Ugyanazok az adatok kerülnek be ugyanabba az elektronikus rendszerbe, az orvosok valós időben konzultálnak egymással – Pécsről éppúgy, mint Miskolcról. Ezt a hálózatot az adományok tartják életben.

Eredmény · 55 év
50 évvel ezelőtt tíz daganatos gyermekből kilencet elveszítettünk.
10%
1970-es évek
80%
ma
Ma nyolcat meggyógyítunk. Ez nem véletlen — ez 50 év szervezett munkájának az eredménye. Közösen bevezetett protokollok, megosztott tudás, folyamatosan frissített eljárások, és az a finanszírozás, ami mindezt fenntartja.
Légy te is tiszteletbeli Gyermekgyógyító szeptemberben
Számold ki, hány nap extra ellátást finanszírozol egy daganatos gyermeknek:
1 nap × 11 780 Ft
11 780 Ft
Ezzel 1 teljes kezelési napot finanszírozol egy daganatos gyermeknek.
Kíváncsi vagy, pontosan mire megy ez a napi 11 780 forint?
A legjobb gyógyulási esély összetevői
Közelítő arány – Az alábbi bontás az elmúlt évek tényleges kiadásain alapul, pontosan így dolgozunk, mert az átláthatóság alapkövetelményünk.
40%
Protokollok és szakmai koordináció
8 aktív európai protokollt alkalmazunk párhuzamosan – mindegyiknek van egy hazai koordinátor orvosa, aki tartja a kapcsolatot a nemzetközi munkacsoporttal és gondoskodik arról, hogy Miskolcon és Pécsett ugyanolyan döntési logika szerint kapja a gyermek a kezelést. Ez a koordináció nem látszik, de ez tartja össze az egész rendszert.
→ Mi az a protokoll a gyakorlatban
23%
Orvosi eszközök
Infúziós pumpák, spirométerek, speciális mérlegek, monitorok – olyan műszerek, amelyek nélkül a kezelés elvégezhető, de pontossága és biztonsága lényegesen kisebb. Ezeket a kívánságlistánkból, célzott adományokból vásároljuk.
→ Nézd meg jelenlegi kívánságlstánkat
17%
Digitális rendszerek
Az Országos Gyermektumor Regiszter 1971 óta vezeti minden kezelt gyermek adatait. Mellette: primer immunhiányos betegek és vérlemezke-betegségek regisztere – és fejlesztés alatt az Onkologika szoftver, amely az összes releváns adatot egy képernyőn mutatja majd az orvosnak.
20%
Új terápiák és képzés
A CAR-T sejtterápia is így jutott el hozzánk: külföldi konferenciák, nemzetközi együttműködések, hazai orvosok képzése, majd az itthoni bevezetés megszervezése. Ha ez a befektetés elmarad, a következő áttörő eljárásra megint csak külföldre kell utazni.
Köszönjük
Az alábbi eszközöket már beszerezhettük, nagylelkű támogatóinknak köszönhetően! 🙏
Összegyűjtöttük a legfontosabb kérdéseket és válaszokat, amik felmerülhetnek benned:
Mit jelent a Gyermekrák Elleni Küzdelem Hónapja?
Ez a nemzetközi kampány arra hivatott felhívni a figyelmet, hogy mennyi gyerek küzd daganatos megbetegedéssel, hangsúlyozva a betegségek hatását a gyermekek és családjaik életére. A kampány célja, hogy minél többen tudomást szerezzenek a gyermekrák elleni küzdelem fontosságáról, és arról a harcról amit orvosaink, ápolóink és egészségügyi szakembereink ország szerte vívnak a gyerekek jobb gyógyulási esélyeiért.
Kik vagyunk mi, Gyermekgyógyítók?
A Gyermekgyógyítók, vagyis a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat egy több mint 50 éve működő szervezet, amely összefogja az ország összes gyermekonkológusát és gyermekhematológusát és az ország 8 gyermekonkológiai osztályán dolgozó ápolókat és segítő szakembereket.
Mivel foglalkozunk?
Mi nemcsak támogatjuk a daganatos gyermekeket, hanem gyógyítjuk őket.
Célunk hogy szakmai összefogás mentén, egységes és magas színvonalú kezelést nyújtsunk minden daganatos gyermeknek, függetlenül attól, hogy az ország mely pontján él. Évente átlagosan 200 új beteget diagnosztizálunk, és mivel a kezelés és utánkövetés akár évekig is elhúzódhat, kb. 1500 gyermek fordul meg nálunk.
Tevékenységünknek hála, az 50 évvel ezelőtt halálos ítéletnek számító daganatos betegségek túlélési aránya 80% felett van Magyarországon, a gyermekek esetében.
Alapítványunk a gyógyító munkát végző orvosok és nővérek tevékenységét támogatja, hogy a gyermekek számára a legjobb és legmodernebb kezelési feltételeket biztosíthassák, hogy rendelkezésre álljon minden szükséges eszköz és eljárás a hatékony és biztonságos ellátáshoz. Közvetlenül a családok segítésével mi nem foglalkozunk.
Mire költjük a támogatásokat?
Az alapítvány anyagi támogatást nyújt:
- fontos, nagy értékű speciális műszerek beszerzésére, melyek bár nem az alapellátás részei, de segítségükkel eredményesebbé tehető a gyermekek gyógyítása.
- olyan eszközökre, melyek segítségével a kis hősöknek kisebb fájdalmat, kevesebb kellemetlen mellékhatást kell elviselniük.
- orvosaink, szakembereink folyamatos képzésére, külföldi protokollok hazai bevezetésére, hogy Magyarországon is elérhetők legyenek a legmodernebb gyógyítási módszerek.
- olyan apró kedvességekre, berendezésekre és motiváló élményekre amelyek könnyebbé és komfortosabbá teszik kis hőseink számára a kórházban töltött hosszú hónapokat.
Vagyis közvetlenül a daganatos gyermekek gyógyítását tudod támogatni, pontosan ott ahol azt az orvosaink és nővéreink kérik.
Minden évben részletes közhasznúsági jelentést készítünk, amelyet megtekinthetsz oldalunkon.
Milyen módon van lehetőség még a támogatásra?
Bankkártyás fizetés helyett többféle módon is hozzájárulhatsz munkánkhoz:
- 500 Forintos SMS küldésével: a 49-es kódot bepötyögve a 13600-as számra
- Adó 1%-od felajánlása ingyenes módja munkánk támogatásának! Bevallásodat itt éred el, adószámunk: 18137587-1-42
- Banki átutalással, amihez minden fontos információt megtalálsz itt
- Céges támogatással, amiről itt olvashatsz bővebben.














